Kezdő vagy? Megtanítom, hogyan és milyen eszközökkel lehet jobb a marketinged!

   
     Tanulj online marketinget!
Tap To Call

A Magyar Marketing Fesztivál Díja

A Magyar Marketing Fesztivál Díjat minden évben annak a szakértőnek, illetve társaságnak ítélik oda, akik a KKV-szektorban előző évi tevékenységükkel sokat tettek a marketing szakma fejlődéséért, megítéléséért, egyben hatással voltak a kis- és közepes vállalkozások fejlődésére is.

Óriási örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy 2016-ban nekem ítélték oda egyéni kategóriában ezt az elismerést.

magyar-marketing-fesztival-dij-2016

A díj átvételét követően lehetőségem volt néhány mondatot szólni. Arról beszéltem, hogy mennyi munka van a mögött, hogy a színpadon állhatok és hogy ezek a pillanatok, sikerek visznek folyamatosan előre. Nem volt könnyű a mögöttem lévő időszak, három és fél éve egyedül maradtam az akkor 5 éves kislányommal. Ekkor kezdtem el a saját ügynökségi munkáimon is dolgozni, társügynökségekkel partneri viszont kialakítani, ekkor indult el a Marketingesek Lapja is. Dolgoztam a Marketing112-nek, majd megalapítottam és felépítettem a Marketing Kezdőknek folyamatait és brandjét, már az első évben is sikeres webes tréningek egyedi koncepciójának a megvalósításával.

Több mint ezer embernek tanítottam tréningeken online marketinget és Google AdWords-öt, 2015-ben megnyertem a Google Power up! európai versenyének egyik hazai kategóriáját, majd a Magyar Marketing Szövetség országos kkv marketing versenyének a fődíját és 5 elismerését is elhoztam az iData marketingkampányaival. Kurzust tartottam a Corvinuson és kizárólag ajánlásokból dolgozva megdupláztam a Google AdWords-ös ügyfeleim számát.

2016 év elején megalapítottam a LindCom marketingügynökséget, mely egy ernyő alá fogja azokat az üzletágakat, melyekben tevékenykedem és egy magasabb pozicionálást is lehetővé tesz. Amikor elfáradtam, mindig jött egy új sikerélmény, ami lendületet adott és előrevitt, most pedig a Marketing Fesztivál Díja egy olyan elismerést jelent, ami a teljes 2016-os célkitűzéseket megalapozhatja és új lendületet adva sikerre is viszi!

One Response so far.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.